Területalapú támogatás – Hektáronként 125 euró, egy ECO-scheme végső kifizetéssel akár 215 euró hektáronként
Az új közös agrárpolitika kihívást jelent a román gazdálkodók számára – mondta Adrian Oros mezőgazdasági miniszter. A TVR 1 csatornán, március 21-én, vasárnap sugárzott interjúban elmondta, hogy a készülő új agrárpolitika szerint a mezőgazdasági termelőknek egészségesebb ételeket kell előállítaniuk az inputok felhasználásának csökkentésével, de a mezőgazdasági termelők problémája az, hogy ilyen körülmények között lesz-e továbbra is nyereségesség.
„A következő időszak kihívást jelent, általában az európai gazdaság, de a mezőgazdaság számára is. Mivel változik az új közös agrárpolitika (PAC) illetve az a paradigma, amely alapján ez működni fog, legalábbis ezek úgymond azok gondolatai, akik támogatták ezt Green Dealt-t, a biodiverzitást, a Farm to Fork stratégiát. A dolgok akkor is megvalósíthatók, ha a megbeszélések jelenleg nem fejeződtek még be, és ennek a háromoldalú egyeztetésnek még nincs meg az eredménye, amelyet várunk, hogy tudjuk, meddig megy el a Green-megállapodás, és mi lesz a szabály a műtrágyák esetében, illetve az antibiotikumok csökkentésével az állati takarmányokban. Mindezek, nyilván, végül egészségesebb ételeket eredményeznek. A fő probléma, amelyet felvázoltam az európai gazdálkodók, köztük a románok számára az, hogy az ilyen típusú mezőgazdaság gyakorlásával, a Green-Deal stratégia követésével sikerül-e fenntartani jövedelmezőségüket ezen inputok csökkentésével. Mert az biztos, hogy az étel egészségesebb lesz, de az árak magasabbak lesznek” – mondta Adrian Oros a TVR 1 „Falusi élet” (Viața Satului) című műsorában.
Oros: A gazdaságok csődbe mennek, ha nem állítjuk le a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek behozatalát olyan harmadik országokból, amelyek nem kell hogy eleget tegyenek ugyanazon
A mezőgazdasági vezető felvetett egy olyan kérdést, amely szerinte mind az európai, mind pedig a román gazdákat érinti. „Ha nem sikerül uniós szinten megállítani az előírt követelményeket nem teljesítő harmadik országokból származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek behozatalát, akkor csak a gazdákat fogjuk csődbe vinni. Ez a fő veszély, amelyet észreveszek. Mert ha nem sikerül megvédenünk az európai egységes piacot, akkor a harmadik országokból érkező és ezeket a szigorokat nem tiszteletben tartó termékek megfizethetőbb árúak lesznek. És akkor az európai vásárló, aki alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik, az olcsóbb terméket veszi meg, ami az első szakaszban gazdasági kárhoz, később pedig sok gazda csődjéhez vezet” – tette hozzá a miniszter.
Éppen ezért – állítja a miniszter – nagyon jól át kell gondolni az agrárpolitikát, hogy a gazdáknak megtéríthető legyen a nyilvántartott veszteség. „Ezért kell ezt a Green-Deal-t nagyon jól átgondolni, és a zöldítés utódjának tekintett ECO scheme–t, amelyeknek kompenzálniuk kell a gazdálkodók által elszenvedett veszteségeket, amikor belépnek a Green-Deal intézkedéseibe, nagyon következeteseknek és nagyon jól meghatározottaknak kell lenniük. Természetesen ez 2023-tól fog bekövetkezni, addig mind a tagállamok, mind a Bizottság, vagy az Európai Parlament tárgyal ennek a Green-Deal –nek a feltételeiről, és megpróbáljuk meghatározni azokat az ECO scheme-ket, ismétlem, amelyek kompenzálják a gazdálkodók jövedelemveszteségét” – mutatott rá a miniszter. Oros ugyanakkor megemlítette a precíziós mezőgazdaságot is, amelynek szerinte „a jövőt kell képviselnie”. „És még akkor is, ha a román mezőgazdaságnak még mindig vannak megoldatlan alapvető problémái, ez nem azt jelenti, hogy azok, akik eljutottak egy bizonyos szintig, ne férjenek hozzá ehhez a mezőgazdasághoz, amely növeli jövedelmezőségüket, és amely a fenntartható mezőgazdaságot eredményezi az erőforrások leghatékonyabb és felelősségteljesebb felhasználásával, megtartva jövedelmezőségüket, végül is ez a precíziós vagy intelligens mezőgazdaság eredménye. A műszaki megoldások más országokban már léteznek. Ezért ösztönözzük ezt a mezőgazdaságot, amennyire csak lehet, és a gazdák elkezdték ezt a mezőgazdaságot gyakorolni” – kommentálta a miniszter ugyanazon forrásnak. Dan Hurduc – Román Gazdaklub: „Az ECO-scheme szerint a végső kifizetés elérheti akár a 215 eurót is” Az interjú során Dan Hurducot, a Román Gazdaklub egyik alapító tagját is megkérdezték. Véleménye szerint a román gazdák már felkészülhetnek az ECO-scheme igénybevételére, különösen abban az összefüggésben, amelyben a mezőgazdasági vállalkozások egyre versenyképesebbé válnak.
„Felkészülhetünk az ECO-scheme-re, és most, amikor a környezet egyre versenyképesebbé válik, a gazdák már vállalkozóként tevékenykednek ebben a versenykörnyezetben, és abban a kontextusban, amelyben a következő pénzügyi év környezeti és éghajlati kihívásokkal fog járni, és az nagyon fontos, hogy a gazdálkodók tudják, hogyan kell dekódolni ezeket az eljárásokat, hogy versenyképesek maradhassanak azzal, hogy pénzhez jutnak. Az ECO-scheme a környezet gondozásának fizetési rendszerei. Az I. pilléren vannak, nem szabad összetéveszteni a II. pillér agrár-környezetvédelmi intézkedéseivel. Ezek először meghatározhatók országos szinten, és meglehetősen nagy összegekkel járhatnak, hogy fedezzék környezetvédelmi munkával járó költségeket. Az ECO-scheme-k évesek, előnyeik és hátrányaik is vannak. Előnye, hogy a gazdák megpróbálhatják megnézni, hogy megfelel-e, és ha nem, jövőre lemondhatnak róla. A II. pillérben az agrár-környezetvédelmi intézkedései tekintetében a kötelezettségvállalások többévesek voltak. Egy másik előny, hogy ezeknek az ECO-scheme-knek az alkalmazhatósága övezeti szinten végezhető el, így ezeknek az eljárásoknak a meghatározásába olyan környezeti intézkedéseket is beépíthetünk, amelyek elérhetik a környezetvédelem célját” – magyarázta Dan Hurduc.
Elmondása szerint az új intézkedéseket attól a területtől és földrajzi profiltól függően alkalmazzák, ahonnan a gazda származik, és összegük a végső kifizetéssel elérheti hektáronként a 215 eurót. „Alkalmazhatók földrajzi viszonyoktól, környezettől, régióktól és területektől függően. Hazánkban a termesztés körülményei nagyon sokfélék, és akkor a gazdának tudnia kell, hogy az ECO-scheme-k tökéletesen ráhajlanak-e a pénz lehívására. Például az I. pillér felszíni kifizetése 125 euró lesz, az ECO-scheme pedig a végső fizetéssel akár 215 eurót is elérhet. Vagyis fontos, hogy ezeknek az ECO-scheme-knek a szerepe megcélzott legyen, és hogy a gazdálkodók fenntartsák versenyképességüket azáltal, hogy hozzáférnek. Mert ha nem jutunk hozzá a pénzhez, akkor azt nem viszik tovább a következő évre, hanem elveszítik, visszautalják. És akkor a gazdálkodók széles körének, mind a kicsiknek, mind a nagyoknak, hozzá kell férniük ezekhez az ECO-scheme-knek. Valójában nem az a szerepük, hogy megzavarják a gazdát, hanem hogy segítsenek neki a környezet gondozásában” – mondta Dan Hurduc.
Bővebben a témáról: FortaPAC.agrointel.ro