Korlátlan lakhelyelhagyás bizonyos méhészeknek. Hivatalos átirat a CNSU-nak!
Korlátlan kijárás azoknak a méhészeknek, akik kaptárakkal mennek porozni, vagy akiknek otthonról a méhekhez kell utazniuk. A Román Méhészek Szövetsége az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult azzal a céllal, hogy megkönnyítse a méhészek mozgását abban az időszakban, amikor a CNSU 2021.03.25-ei 20-as számú határozata szerint tilos a lakhelyelhagyás bizonyos időintervallumban, és belefoglaltatnák a kivételek közé a mezőgazdasági tevékenységeket.
Jelenleg a méhészek, valamint a mezőgazdasági termelők a saját felelősségükre kitöltött nyilatkozat birtokában hagyhatják el otthonaikat a tiltott időszakban. A méhészek kérik, hogy részesülnek ők is a lakhelyelhagyási tilalom feloldásában a kormányhatározatban meghatározott időközön kívül is.
„Figyelembe véve a CNSU 2021. március 25-i 20. számú határozatát arra vonatkozóan, hogy csökkentik az időintervallumot, amelyben megengedett a személyek lakáson / háztartáson kívüli mozgása korlátozás nélkül, valamint azt a tényt, hogy a hivatalos nyilatkozatokban szereplő kivételekben nem említik a mezőgazdasági munkálatokat/tevékenységeket, kérjük, Románia valamennyi méhészének nevében, hogy könnyítsék meg mozgásukat a fent említett határozatban meghatározott időközön kívül. Megjegyezzük, hogy a méhészeti tavaszi munkálatok elengedhetetlenek a méhcsaládok normális fejlődésének biztosításához annak érdekében, hogy a következő időszakban jó méztermés legyen. Tekintettel arra a tényre, hogy a méhészeti tevékenység elkülönített és a lakott területektől távolabb eső területeken zajlik, kérjük, támogassanak minket abban, hogy megkönnyítsük a méhészek mozgását, hogy végezhessék el ezeket a munkákat akkor, amikor arra szükség van” – olvasható a Romániai Méhészek Egyesületének a CNSU-hoz intézett átiratában.
A román méhészek azt is kérik a hatóságtól, hogy a CNSU jövőbeni határozataiban foglalják a kivételek közé a méhészek kaptárakhoz valóutazását, amely közvetlenül a tavaszi munkák befejezése után aktuális.
„Ezen kívül kérjük, vegyék figyelembe, hogy ezeknek a tavaszi munkáknak a befejezése után megkezdődik a méhészek utazása a kaptárakhoz, ezért arra kérjük Önöket, hogy a CNSU jövőbeli döntéseibe foglalja a kivtéelek sorába az ilyen típusú tevékenységeket is. Tisztában vagyunk azzal, hogy a SARS COV-2 vírus terjedésének megakadályozására vonatkozó összes korlátozás betartása létfontosságú, de megjegyezzük, hogy a méhészek tevékenysége településen kívüli területeken zajlik. Meggyőződésünk, hogy a tevékenységünk révén a méhészek hozzájárulnak a mezőgazdasági termelés növekedéséhez, valamint a lakosság számára szükséges néhány méz és méhészeti termék előállításához” – pontosította a Román Méhészek Egyesülete.
Mint ismert, március 26-án, pénteken a Hivatalos Közlönyben megjelent egy kormányhatározat (348/2021), amely új korlátozásokat vezetett be, ideértve a lakhelyelhagyási tilalmat, azokon a településeken, ahol a fertőzési arány meghaladta a 4 ezreléket. Mi több, a hatóságok új, a saját felelősségükre kitöltendő formanyomtatványokat bocsátottak az állampolgárok rendelkezésére, ezeket a nyilatkozatokat kell kitölteniük, ha a tiltott időszakban utaznak, a tiltás a „vörös” területeken péntekre, szombatra és vasárnapra is érvényes.