A házak közötti minimális távolság. Mennyire közel lehet a szomszédokhoz egy új épületet építeni?
A törvények által előírt minimális távolság a házak között. És nemcsak a házak közötti minimális távolság, hanem a szomszéd háza és egyéb építmények, például tömbházak, csarnokok, irodaházak közötti távolság is. A Polgári Törvénykönyv szabályozza az új építmények minimális távolságát a már meglévőkhöz képest.
Milyen minimális távolságot kell tartanom a szomszédjaimtól, kérdezi sok romániai, aki olyan házat vagy építményt épít, amelyet a gazdaságában vagy az üzleti életében használ.
A román jogszabályok meghatározzák az építmények minimális távolságát, vagyis azt a távolságot, amelyet az új építménynek be kell tartania a már meglévő épületekhez képest.
A házak közötti minimális távolság: 60 centiméter
A házak közötti minimális távolságot a Polgári Törvénykönyv a 612. cikkelyében rögzíti, amely minimum 60 centimétert ír elő a határvonaltól.
A házak közötti minimális távolság. „Bármilyen építkezést, munkálatot vagy ültetvényt csak úgy lehet kivitelezni, ha ezek tulajdonosa a határvonaltól számított legalább 60 cm-es távolságot betart, hacsak törvény vagy városrendezési előírások másként nem rendelkeznek, azért, hogy ne sértsék a szomszéd tulajdonos jogait. Bármely eltérés a minimális távolságtól a felek hiteles dokumentumban megfogalmazott megállapodása alapján történhet” – áll a Románia egész területére érvényes törvény szövegében.
A Polgári Törvénykönyv kimondja továbbá, hogy „a közös falon nem lehet ablakot vagy nyílást készíteni, csak a tulajdonosok beleegyezésével”.
Minimális távolság az ablak esetében
Az ablakra vonatkozó jogszabály előírja, „hogy legalább 2 métert kell tartani a szomszédos tulajdonoshoz tartozó elkerített vagy elkerítetlen telektől és ablaktól, erkélytől vagy más hasonló kilátótól, amelyek a telek felé nyílnak”.
Az ablak, az erkély vagy más ilyen kilátók, amelyek nem párhuzamosak a szomszédos telek határvonalával, tilosak kisebb, mint egy méteres távolságban.
A távolságot a határvonalhoz legközelebb eső ponttól kell számítani, amely a falon található, ahol az ablak vagy más hasonló építmény van, vagy adott esetben az erkély külső vonalán, a határvonalig. A távolságot, még nem párhuzamos létesítmények esetén is merőlegesen mérjük, a létesítménynek a határvonalhoz legközelebb eső pontjától egészen a határvonalig.
Meg kell jegyezni, hogy az ablakra vonatkozó rendelkezések „nem zárják ki a tulajdonos jogát arra, hogy a távolság korlátozása nélkül fénybeszűrődés céljából ablakot nyisson, ha azok úgy vannak kialakítva, hogy korlátozzák a kilátást a szomszédos telekre”.
Az eresz cseppje a Polgári Törvénykönyvben
A Polgári Törvénykönyv pontosítja azt a helyet is, ahol a víznek le kell folynia a házak tetőjéről.
Az ereszcseppnek nevezett 611. cikkely kimondja: „A tulajdonos köteles elkészíteni házának ereszét, hogy az esőből származó víz ne folyjon le a szomszéd tulajdonos telkére”.
A fa ültetésének minimális távolsága a szomszéd udvarától
A fa ültetésének minimális távolsága a szomszéd kerítéséhez viszonyítva legalább 2 méter, ezt a Polgári Törvénykönyv 613. cikkelye foglalja magában. „Törvény, városrendezési előírások vagy helyi szokások rendelkezéseinek hiányában a fákat a határvonaltól legalább 2 méterre kell ültetni, kivéve a 2 méternél kisebb fákat, ültetvényeket és sövényeket” – áll a jogszabályban.
Ha nem tartják be a fa ültetésének minimális távolságát, akkor „a szomszédos tulajdonos jogosult kérni a fák, ültetvények vagy sövények eltávolítását vagy adott esetben a megfelelő magasságra történő vágását annak a teleknek a tulajdonosának költségére, ahol a fa áll”.
„A telek tulajdonosának, amelyre a szomszédos tulajdonoshoz tartozó fák gyökerei vagy ágai kiterjednek, joga van kivágni őket, valamint joga van megtartani a telkére hullott gyümölcsöket” – ezt szintén tartalmazza a Polgári Törvénykönyv 613. cikkelye.