Kifizetési ügynökség: 7 milliárd eurót utaltak a gazdák számlájára!
7 milliárd eurót utaltak a gazdák számlájára – jelentette be a kifizetési ügynökség, amely a mezőgazdasági termelőknek és a vidéki környezetnek szánt azon összegeket kezeli, amelyeket a mezőgazdasági kitermelőknek és a hatóságoknak folyósítanak az Országos Vidékfejlesztési Programhoz benyújtott pályázatok alapján.
A Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynöksége (AFIR) december 14-én, hétfőn kiadott közleményében bejelentette, hogy mostanáig 7 milliárd eurónyi összeget hagyott jóvá és fizetett ki a gazdáknak, a feldolgozóknak, a vállalkozóknak és a helyi hatóságoknak a 2014-2020-as Országos Vidékfejlesztési Program keretében (PNDR 2020). Így a PNDR 2020 megvalósítási-felhasználási aránya meghaladta a 71% -ot.
Az AFIR szerint az összes kifizetett vissza nem térítendő pénzből több mint 3,6 milliárd eurót fordítottak vidéki térségek beruházási projektjeire, termés-, állat- és növénybiztosítási díjak kiegyenlítésére, helyi akciócsoportok tevékenységeire és beruházásaira, illetve a természeti katasztrófák következményeinek ellensúlyozására.
„A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségen keresztül (kompenzációs kifizetések, az AFIR által az APIA-ra átruházott intézkedések – szerk.megj.) 3,3 milliárd euró feletti összeget fizettek ki a gazdáknak kompenzáció gyanánt. A kisgazdaságok fejlesztése céljával 28.326 termelő 217,7 millió euró összegű kifizetésben részesült az AFIR-en keresztül. Emellett 11.320 fiatal gazdálkodó kapott eddig összesen több mint 428 millió eurót” – közölte az idézett forrás.
A sajtóközlemény szerint a szintén a PNDR 2020 révén 2.132 közüzemi beruházást finanszíroztak, amelyekért az AFIR 951,5 millió euró feletti vissza nem térítendő összeget fizetett a helyi hatóságoknak. „A mezőgazdasági termékek feldolgozására 686 feldolgozóegység korszerűsítési és fejlesztési projektjét szerződtették, a kifizetett vissza nem térítendő támogatás értéke meghaladta a 198,4 millió eurót. Az AFIR által a Helyi Akciócsoportok (GAL) részére kifizetett összeg 356,6 millió euró. A kifizetések célja a helyi fejlesztési stratégiák kidolgozásának támogatása, valamint a GAL együttműködési tevékenységeinek előkészítési és megvalósítási, illetve a működési költségeinek finanszírozása volt. A mezőgazdasági kitermelési és gyümölcsgazdaságokba történő beruházásokhoz 2.480 mezőgazdasági termelő részesült 731,9 millió eurót meghaladó vissza nem térítendő európai támogatásból. A mezőgazdasági és erdészeti infrastruktúra fejlesztésére, korszerűsítésére és átalakítására irányuló beruházások keretében 374,7 millió euró fizettünk ki 828 szerződésért” – olvasható még a közleményben.
1,4 milliárd eurót kaptak egyetlen év alatt a gazdák
Az AFIR azt is bejelentette, hogy csak az elmúlt évben mostanáig 1,4 milliárd euró feletti összeget fizetett ki a gazdálkodóknak. Ugyanebben az időszakban az intézmény 166 millió eurót fizetett a helyi hatóságoknak, a PNDR 2020 állami kedvezményezettjeinek. Emellett a helyi akciócsoportok a LEADER alprogramon keresztül 86,3 millió euró összegű kifizetésben részesültek.
„A jelenlegi helyzet, azaz az epidemiológiai, gazdasági, de az olyan természeti viszonyok is, mint az aszály, nagyon összekuszálták azokat a lépéseket, amelyeket az AFIR-nek meg kellett tennie a vissza nem térítendő pénzek teljes felhasználásának érdekében. Az AFIR által 2020-ra vállalt fizetési cél, egy vis maior vagy klímaválság nélküli helyzet nélkül, 2019 októberében 1 milliárd euró volt. Az ügynökségnek nemcsak hogz sikerült teljesítenie ezt a célt, hanem meg is haladta. Ez nem lett volna lehtséges a PNDR 2020 kedvezményezettjeinek, illetve a központi, regionális és megyei AFIR-szakértők bevonása és profizmusa nélkül” – mondta az AFIR vezérigazgatója, Mihai Moraru.
Ugyancsak ebben a pénzügyi évben is 65,8 millió eurót utaltak át a feldolgozóknak, 27,3 millió eurót pedig a vállalkozóknak.