Az első APIA – támogatások, amelyeket a 2021-es költségvetésből folyósítanak, februári kezdéssel!
A gazdálkodók várják, hogy megkapják az első kifizetéseket a 2021-es költségvetésből, továbbá az új rendszereket, amelyeket a pénzhiány miatt még nem engedélyeztek, de olyan projekteket is, amelyek keretében hektáronként vagy állatonként folyósítják az összegeket. A mezőgazdasági termelők számára nyújtott számos támogatás a 2021-es állami költségvetés elfogadásától függ, és a kormány jelenleg nem közölt világos menetrendet a büdzsé jóváhagyásával kapcsolatban. A legújabb nyilatkozat a témában Dan Barna miniszterelnök-helyettes, az USR PLUS társelnöke nevéhez fűződik, aki január 19-én, kedden jelentette be, hogy az idei költségvetést várhatóan február elején vitatják meg a Parlamentben.
„Valóban, ez prioritás ebben az időszakban. Szándékunk, hogy február első felében a Parlamentben legyen a költségvetés és fogadják is el, hogy tovább léphessünk. Ez egy különálló kontextus a tavaly tapasztalt időszakhoz és a válság kezdetéhez viszonyítva (…), és olyan költségvetést kell felépítenünk, amely megalapozza a gazdasági újraindulást. Tehát olyan költségvetésről beszélünk, amely 7 százalékos deficit alá esik. Ezért a már meghozott intézkedéseket, például a közszféra bérének befagyasztását, pontosan ebből a meggondolásból hoztuk meg, mert tavaly az állami szektor bérei 8 százalékkal nőttek, miközben az európai átlag 3 százalék. Jelenleg már nem tudjuk folytatni ezt a tendenciát. (…) A nagy kihívás az, hogy miként lehet felépíteni ezt a költségvetést, hogy legyenek forrásaink a befektetésekhez” – mondta Dan Barna a Digi FM-en.
A kormányfő, Florin Cîțu nyilatkozata szerint az ügyvezetés célja, hogy a költségvetés február 4-én bekerüljön a Parlamentbe, majd megvitassák és jóváhagyják. Az összegek jóváhagyását követően a dokumentum hatálybalépéséhez közzé kell tenni a Hivatalos Közlönyben.
Információink szerint az első összegeket a gazdáknak az országos átmeneti támogatás (ANT) rendszerei keretében lesznek, amelyek tavaly január 13-án kerültek kifizetésre. Az Agrointeligența-AGROINTEL.RO az alábbiakban összefoglalja, hogy melyek azok az állami költségvetésből fizetett támogatási rendszerek, amelyek a 2021-es költségvetéstől függenek:
Mezőgazdasági kifizetések a 2021-es költségvetésből: Országos Átmeneti Támogatások, növény és állattenyésztés
Azok a kistermelők, akik nem rendelkeznek az állattenyésztés és a növények „nagy” támogatására vonatkozó rendszerekkel, januárban várják az ANT-k kifizetését, az országos forrásból a hektáronként vagy az állatonként fizetendő támogatásokat az előző évben benyújtott egységes kérelmek alapján adják a folyó év költségvetéséből.
Mezőgazdasági kifizetések a 2021-es költségvetésből: állami gázolaj-támogatás
A mezőgazdasági termelőknek még meg kell kapniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségtől (APIA) a 2020-as év III. és IV. negyedévére szánt összegeket, ezeket a pénzeket a következő év költségvetéséből folyósítják. Az APIA jelenleg a gázolajért folyósított állami támogatást 2020 második negyedévére fizeti. A visszatérítés formájában nyújtott állami támogatás összege 17.1740 kedvezményezett számára 176.725.322 lej, a jövedéki adó csökkentése 115.835.265,83 liter gázolajat érint. A gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatás névértéke 2020-ra 1,5258 lej / liter.
Mezőgazdasági kifizetések a 2021-es költségvetésből: Állattenyésztési ágazatban nyújtott állami támogatás
Az APIA – nak még ki kell fizetnie 2020 negyedik negyedévét, miután a megyék központjain keresztül folyósította a februárhoz, júniushoz, valamint a második negyedévhez, júliushoz, augusztushoz, szeptemberhez és a harmadik negyedévhez kapcsolódó különbségeket. A kifizetésre engedélyezett összeg 4.800.023,15 lej, amelyet az állami költségvetésből, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) költségvetésén keresztül nyújtanak, 48 olyan kérelmező számára, akik az állattenyésztési ágazatban állami támogatási rendszer létrehozásáról szóló 1179/2014-es kormányhatározat (későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel) rendelkezéseknek megfelelően igénybe vették ezt az állami támogatási formát.
Mezőgazdasági kifizetések a 2021-es költségvetésből: A tavaszi növények aszálykompenzációja
A kukorica- vagy napraforgó kompenzációjára váró gazdák január-februárban kapják meg az őket illető összegeket, jelentette be Adrian Oros mezőgazdasági miniszter. A pénzt azonban a 2021-re vonatkozó MADR – költségvetésben kell elkülöníteni, és ennek megfelelően jóvá kell hagyni. A MADR honlapján elérhető információk szerint a megyei vészhelyzeti bizottságok által készített, a terményekben okozott károk megállapításának és felmérésének jegyzőkönyveiből származó adatokból kiderül, hogy több mint 1,2 millió hektárnyi, 2020 tavaszán létesített vetést tett tönkre legtöbb 100 százalékban az aszály, országos szinten fontos mezőgazdasági területekről van szó. Az is kiderül, hogy voltak olyan megyék, főleg délnyugaton, délen, délkeleten és keleten, ahol a megművelt területeket 100 százalékos arányban tett tönkre az aszály, és ez az érintett megyék mezőgazdasági területének 50 százalékát jelenti. Az 1,2 millió hektárból 710.000 hektáron kukoricát termesztettek, és körülbelül 240.000 hektáron napraforgót. A kompenzációk listája összesen 15 különféle vetést tartalmaz.