A parlagfű törvénye. Az önkormányzat, a helyi rendőrség vagy a környezetvédelmi őrség emberei ellenőrzik a gazdálkodókat; megemelt bírságok!
Megnövelt bírságok a gazdáknak! A döntést 2021. január 27-én, szerdán hozta a kormány, amely jóváhagyta a vonatkozó határozatot. Ez szerint a helyi hatóságok, a helyi rendőrség vagy a környezetvédelmi őrség szigorúbb bírságokat szabhatnak ki azokra, akik nem küzdenek a parlagfű ellen.
Az idei évtől kezdve a parlagfűvel benőtt földek ellenőrzését a helyi hatóságok, a helyi rendőrség, vagy akár a Környezetvédelmi Őrség is elvégezheti. Ez utóbbiakat ugyanakkor a prefektúra által felállított bizottság ellenőrzi. Továbbá, szintén ettől az évtől emelkedik a bírság azok számára, akik nem tartják be a parlagfű megsemmisítésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, a büntetés magánszemélyek esetében elérheti az 5.000, a jogi személyek esetében pedig akár a 20.000 lejt.
A kormány a január 27-i, szerdai ülésén elfogadta a 62/2018-as törvény alkalmazásának módszertani szabályairól szóló, 707/2018-as határozat módosítását.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) szerint a jogszabály célja a következő:
• a parlagfűvel benőtt földek ellenőrzési eljárásának egyszerűsítése, az ellenőrzéseket a helyi közigazgatási hatóságok, a polgármester, a helyi rendőrség által kijelölt alkalmazottak vagy az Országos Környezetvédelmi Őrség biztosai végzik;
• az információ áramlás hatékonnyá tétele és az információk tudatosítása a média bevonásával, online és levél formátumban annak érdekében, hogy visszaszorítsák és felszámolják ezen fajok terjedését;
• a gyom által benőtt területek második ellenőrzés időtartamának meghosszabbítása, hogy az minden év július 6. és október 31. között legyen;
• a helyi közigazgatási hatóságok ellenőrzése azzal a céllal, hogy kiszűrjék azokat az ö kormányzatokat, amelyek nem alkalmazzák a törvényben előírt ellenőrzési intézkedéseket, a hivatalok ellenőrzését a prefektusi végzéssel létrehozott bizottság végzi, amely hatáskörébe a jogszabályi rendelkezések be nem tartásának szankcionálása is beletartozik;
• a pénzbírsággal járó szankciók mértékének emelése 1.000 lejről 5.000 lejre magánszemélyek esetében, és 10.000 lejről 20.000 lejre azoknak a jogi személyeknek az esetében, amelyek nem tartják be a parlagfű megsemmisítésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
A jelen kormányhatározat által előírt intézkedések a parlagfűvel benőtt földterületek, illetve a légkörbe kerülő pollen mennyiségének csökkenését és ez által a lakosság számára egy egészséges környezet fenntartását biztosíthatják.