APIA-támogatások 2021-ben. Feltételek azon gazdálkodóknak, akik részesülni kívánnak az idei év kifizetéseiből
APIA támogatási feltételek 2021-ben – milyen feltételeknek kell megfelelniük a gazdálkodóknak, akik az idén mezőgazdasági támogatásokat szeretnének lehívni. A területalapú és az állatokra vonatkozó APIA-rendszereket 2021. és 2022. között is alkalmazzák, de mindezt egy új rendelet alapján, egy január 29-én, pénteken közzétett projekt szerint, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium vitat meg. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) az az intézmény, amely levezényli, és amely továbbra is felelős lesz a román mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatásokért.
Az európai hatóságoknak 2021-től az új közös agrárpolitika (PAC) hatálybalépésével új keretet kellett volna előkészíteniük a rendszerek számára, de ez még nem zárult le, így a jelenlegi szabályokat további két évvel meghosszabbítják. A jelenlegi fizetési rendszereket a 3/2015-ös sürgősségi rendelet szabályozza, amely hatálya viszont 2020-ban lejárt. Így a kormánynak egy sürgősségi rendelet révén át kell vennie ezeket a rendelkezéseket a 2021-re és 2022-re a mezőgazdaságban alkalmazott fizetési rendszerek és garanciavállalások jóváhagyására.
Az új PAC hatálybalépéséig tartó átmeneti időszakban Romániának 3,811 milliárd eurót fizetnek az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (FEGA), és körülbelül 1 milliárd eurót az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (FEADR).
Az APIA támogatásainak feltételei 2021-től
A fent említett közvetlen támogatások igénybevételéhez a mezőgazdasági termelőknek meg kell felelniük a következő feltételeknek:
a) be kell legyenek jegyezve az APIA által kezelt egyedi azonosító nyilvántartásba;
b) határidőre be kell nyújtaniuk az egységes kifizetési kérelmet;
c) legalább 1 hektár területű mezőgazdasági földterület kiaknázása, a mezőgazdasági parcella legalább 0,3 hektár legyen, de üvegházak, szoláriumok, szőlőültetvények, gyümölcsösök, komlónövények, faiskolák esetében a mezőgazdasági parcella felülete legalább 0,1 hektár kell hogy legyen, és / vagy adott esetben minimális számú állattal kell rendelkeznie. Üvegházakban termesztett zöldségek esetében a gazdaság minimális területe 0,3 hektár, a parcella minimális területe 0,03 hektár;
d) valamennyi mezőgazdasági parcella bejelentése. Azok a gazdálkodók, akik legfeljebb 0,1 hektár területű mezőgazdasági parcellákkal rendelkeznek, amelyekre nem igényelnek kifizetést, ezekről nem kell hogy nyilatkozzanak, feltéve, hogy e telkek teljes területe nem haladja meg az egy hektárt. Hasonlóan, azok a gazdálkodók, akik nem igényelnek közvetlen területalapú támogatást, nem kell hogy bejelentsék mezőgazdasági parcelláikat, ha azok összterülete nem haladja meg az 1 hektárt. A mezőgazdasági termelő a kérelmében minden esetben jelzi, hogy rendelkezésére állnak a mezőgazdasági parcellák, és az APIA kérésére meg kell jelölnie azok helyét. A kistermelői programban részt vevő gazdálkodóknak nem kötelező bevallaniuk azokat a mezőgazdasági parcelláikat, amelyek esetében nem folyamodnak kifizetésért, kivéve, ha ilyen nyilatkozatra más típusú támogatás vagy segély megszerzéséhez van szükség.
e) jelentsen le minden ökológiai érdekeltségű területet;
f) az egységes kifizetési kérelem benyújtásakor nyilatkoznia kell a frissített azonosító és kapcsolattartási adatokról, és azok esetleges változásáról, a módosítástól számított 15 naptári napon belül kell értesítenie az APIA-t;
g) 15 naptári napon belül értesítenie kell az APIA-t a jogi személyek Kereskedelmi Nyilvántartás Országos Hivatalánál jegyzett változásokról, az alábbiak kapcsán: az adminisztrátor / adminisztrátorok, a székhely, a tevékenység tárgya;
h) 15 naptári napon belül írásban közölje az APIA-val az egységes kifizetési kérelemben és az igazoló dokumentumokban bejelentett adatokban bekövetkezett változásokat, amelyek a kérelem benyújtásának napja és a kifizetés teljesítésének napja közötti időszakban történtek
i)valós, teljes és tökéletesen érvényes adatokat tüntessen fel az egységes támogatási kérelem formanyomtatványában és a hozzá csatolt dokumentumokban a területek és / vagy az állományok felsorolásával kapcsolatban, a Büntető Törvénykönyv által kilátásba helyezett szankciók elkerülése végett;
j) elfogadja, hogy az egységes kifizetési kérelem nyomtatványának adatait be kell vezetni az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer adatbázisába, ezeket meg kell őrizni, feldolgozni más állami intézményekkel és ellenőrzési szerepet betöltő szervezetekkel, ellenőrizni kell a kifizetések összegének kiszámítása érdekében, és statisztikai tanulmányok és gazdasági értékelések kidolgozása céljából, a 129/2018-as törvény értelmében, amely a személyes adatok feldolgozásának felügyeletét ellátó nemzeti hatóság létrehozásáról, szervezéséről és működéséről szóló 102/2005 –ös jogszabályt egészíti ki, (későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel);
k) egyezzen bele abba, hogy személyes adatait, a gazdasági területére, és állataira vonatkozó, egységes támogatási kérelembe feltüntetett adatokat, az adminisztratív ellenőrzésekhez az ilyen típusú adatok kezelésében illetékes más állami hatóságok adatbázisaival feldolgozzák és felhasználják;
l) a szabályok betartása az egész gazdaságban;
m) az egységes támogatási kérelem vagy annak módosításainak leadásakor mutassa fel azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a mezőgazdasági földterület, beleértve az ökológiai szempontból jelentős területeket is, rendelkezésére áll, kivéve a mezőgazdasági nyilvántartásban szereplő dokumentumok szerinti igazolásokat, vagy esetenként mutassa fel a közigazgatási-területi egységek által a polgári jogi helyzetéről kiadott 24-es számú melléklet másolatát. Az egységes kifizetési kérelem benyújtása előtt ki kell tölteni azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a mezőgazdasági földterület a mezőgazdasági termelő rendelkezésére áll, beleértve a mezőgazdasági nyilvántartásban szereplő dokumentumokkal összhangban lévő igazolást is, és a kérelem benyújtásának napján érvényesnek kell lenniük;
n) tegye lehetővé az APIA vagy más erre felhatalmazott intézmények általi ellenőrzését a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően;
o) jelölje meg a területén a használt parcella határait, amennyiben ugyanolyan növényt termeszt, mint amilyen a szomszédos parcellán is van;
p) azonosítsa a felhasznált mezőgazdasági parcellákat az APIA által biztosított elektronikus informatikai alkalmazásban, amely lehetővé teszi a bejelentett területek térbeli és alfanumerikus adatainak feldolgozását, és a kataszteri adatok felhasználását ott, ahol ezek rendelkezésre állnak a parcellák helyének azonosítására;
Az egységes kérelmet március 1-jétől kezdődően lehet benyújtani május 15-éig, amennyiben az APIA nem dönt a határidő meghosszabbításáról.
A MADR által kiadott sürgősségi rendelet itt olvasható: OUG-plăți-directe-PROIECT