Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter: Megfizetjük a vadállatok által okozott valamennyi kárt!
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter ígéretet tett a gazdáknak. Közvetlenül az idei állami költségvetés jóváhagyása után Tánczos bejelentette, hogy az általa vezetett intézmény rendelkezik a szükséges forrásokkal a vadállatok által okozott károk megtérítésére. Ezek nagy része a mezőgazdasági ágazatban van, ahol a vaddisznók elpusztítják a növényeket, a medvék, farkasok és sakálok pedig állatfalkákat támadnak meg.
„Elfogadtuk a 2021-re vonatkozó állami költségvetést. Bár a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium költségvetése szerény, a növekedés az előző évhez képest jelentős. Ahogy ígértük, a vadállatok által okozott károkat
megtérítjük. A költségvetésből elkülönítettünk forrásokat a 2019-es és 2020-as, valamint az ez évi károkra” – jelentette be Tánczos Barna.
A Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium 2021-es költségvetési javaslata 1,409 milliárd lej költségvetési jóváírás volt, ami körülbelül 24,50 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A kötelezettségvállalási hitelek értéke
ugyanakkor 2,734 milliárd lej, ami 138,74 százalékkal magasabb 2020-hoz képest.
A Környezetvédelem költségvetése a beruházások jelentő, akár 25 százalékos növekedését, a fennálló adósságok kifizetését és az erőforrások hatékonyabb kezelését célozza meg a működési költségek csökkentése érdekében.
„2021-re egy olyan költségvetést gondoltunk ki, amelynek fő prioritása a beruházások. Ennél a fejezetnél jelentős, akár 25 százalékos növekedést célozunk meg, különösen az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az ahhoz való alkalmazkodás terén – árvízvédelmi munkák, folyószabályozás, erdősítés, erdőfüggönyök létrehozása, árvízkorrekciók és még sok más tekintetében. Románia tehát összhangban van a zöld ágazatok beruházásainak növelésére irányuló európai tendenciával, és az általunk tervezett költségvetés támogatja és kiegészíti azokat az alapokat, amelyeket a PNRR-ből szeretnénk lehívni.
Jelentősen növekszik a vissza nem térítendő forrásokból származó projektek száma is. Idén a lehető legtöbb európai forrást igyekszünk lehívni, és ezért van jelentős növekedésünk ebben a tekintetben. Egy másik kulcskérdés a fennálló,
2019-es és 2020-as tartozások kifizetése, például a védett területeken lévő földtulajdonosok vagy a védett fajok által okozott károk kompenzációja. Ezeknek a kifizetéseknek sürgősen meg kell indulniuk, visszamenőleg a 2019-es évig. Ugyanakkor a tevékenység digitalizálásával és észszerűsítésével szem előtt tartjuk a saját apparátusunk működésével kapcsolatos kiadások csökkenését” – mondta Tánczos Barna miniszter február 25-én.
A Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium költségvetését március 2-án hagyta jóvá a Parlament plenáris ülése, és ezt már csak az államelnöknek kell kihirdetnie.