Bürokrácia, amely megöli a gazdák idegeit. A Kovászna megyei Laurian Cățean gazda esete!
A bürokrácia megöli a román gazdák idegeit! Egy újabb felháborító esetre hívta fel a figyelmünket a Kovászna megyei Egerpatakon (Aninoasa) tevékenykedő gazda, Laurian Cățean. Miután tavaly ősszel a medve tönkretette termését, minden szükséges lépést megtett, hogy megkapja a kártérítést. Bár létezik egy döntés, amely szerint megtérítik a gazdálkodók veszteségeit, Laurian Cățean szerint a Vízügyi és Erdészeti Minisztérium szintjén megrekedt az ügye, és nemcsak hogy nincs határidő az összeg kifizetésére, de senkit sem ér el telefonon, hogy információt szerezzen.
Tavaly szeptember 8-áról 9-ére virradóra egy medve másfél hektárnyi kukoricát tett tönkre Laurian Cățean gazdaságában. Másnaptól kezdve a gazda valódi küzdelmet indított azért, hogy a törvényes lehetőségeit kihasználva, kártérítést kapjon. „Tudtam, hogy a hatóságokat 24 órán belül kell értesíteni. Elmentem a polgármesteri hivatalba, és azonnal jelentettem az esetet. Kevesebb, mint 24 órán belül, tehát a törvényesen előírt 48 órán belül felállítottak egy felmérő bizottságot, amelyben több tag szerepelt, többek között az önkormányzat, a Víz- és Erdészeti Minisztérium, a vadászati egyesület képviselői, akik szeptember 10-én kiszálltak a helyszínre, és jegyzőkönyvet készítették” – mondta az egerpataki mezőgazdasági termelő az Agrointeligența – AGROINTEL.RO.-nak.
A Brassói Erdőőrség három hónap elteltével küldte el az aktát Bukarestbe
Az értékelő bizottság a helyszínen megállapította, hogy az érintett terület másfél hektár, ebből egy hektárnyi kukorica teljes egészében tönkrement. „A jelentés elkészítése után az önkormányzat továbbküldte a jegyzőkönyvet. Sajnos ezt a jelentést nem vihettem el én személyesen ez illetékes erdőőrségnek, ezt mi, gazdák nem tehetjük meg, ezt így a hivatal tette meg. Amint el tudják képzelni, a 30 napos határidőn belül a polgármesteri hivatal nem kapott választ. Több alkalommal kerestem fel az önkormányzatot, kérve, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Brassói Erdőőrséggel. Két átirat és számos telefonhívás után az őrség 2020. január 15-én, azaz három hónappal a medve támadása után készítette el a határozatot.”
Az egyetlen kifizetési felelős betegszabadságon. Senki sem helyettesíti!
„Az Erdőőrségtől a Víz- és Erdészeti Minisztérium Biodiverzitás Szolgálatához küldték a határozatot. Nem tudom pontosan, hogy kinek mit kellett még tennie ahhoz, hogy elrendeljék a kifizetést nekünk, a mezőgazdasági termelőknek. Leadtam a számlaszámom, amelyre a támogatást is kapom, és amelyet személyesen használok, így ezzel nem lehetett gond, de sosem vették fel velem a kapcsolatot a bukarestiek” – mondta még a gazda. Mivel telt az idő, és Laurian Cățeannal senki sem vette fel a kapcsolatot, úgy döntött, hogy Brassón keresztül sürgeti meg a dolgokat, remélve, hogy talál valakit, aki útba igazítja a dossziéjával kapcsolatban. „A kártalanítási határozatom január óta van Bukarestben. Februártól kezdve telefonálgatok, hogy kapcsolatba léphessek a felelős személlyel. Több hivatalban is azt mondták nekem, hogy egyetlen ember van az országban, aki ezekért a kifizetésekért felel. Ez a személy betegszabadságon van, senki sem vette át a helyét, és 2020. március 2-án tér vissza dolgozni. Március 2-tól két-, háromnaponként telefonálok, de senki nem válaszol a megadott számon. Időközben több irodába is telefonáltam, és megpróbáltam megszerezni a biodiverzitás vezetőjének elérhetőségét, és meglepődve jöttem rá, hogy ennek a főnöknek, egy hölgynek, nincs telefonja az irodában, és nem lehet kapcsolatba lépni vele. Felhívtam a szomszédos irodát is, arra kértem, hogy hívják őt a telefonhoz, hogy megkérdezhessem, mi történik az aktámmal, mi a státusa, de természetesen nem jött ” – mondta a gazda.
A helyzet égbekiáltó, különösen, mivel a kompenzációként fizetendő összeg nem nagy. Ilyen esetekben ugyanis a gazdák csak a befektetéssel megegyező összeget kapják kárpótlás gyanánt, ami az egerpataki gazda esetében ezer lej.
„Ideges vagyok, egyik irodából a másikba jártam, telefonálgattam, és most önöket, az Agrointeligențat is értesítettem. Nincs kézügyben az összes papír, de körülbelül 1000 lejről van szó. És szavamra mondom, a minisztériumnak adományozom az összeget, ha kezd vele valamit. Nem a pénzről van szó, hanem elvekről, arról a tényről, hogy minket, gazdákat lábbal tipornak, emberként és … nem is tudom, nem is vesznek minket emberszámba, miután senki se áll szóba velünk” – panaszolja a gazda.
Időközben Kovászna megyében, Egerpatakon nem tettek semmit a szeptemberi esethez hasonló újabb történések megakadályozására. „Meglepett, és önöknél is láttam, hogy arról határoztak, hogy ne vadásszák többé a vaddisznókat, ami szerintem problémákhoz vezet, probléma lesz számunkra, a mezőgazdasági termelők számára. Sajnos, nincs más választásom, és folytatom a kukorica termesztését, minden kockázattal együtt. Villanypásztort szereltem fel, bár erre már nem kötelez minket a törvény. Tavaly a törvény ezt megkövetelte tőlünk, és el is kerítettem elektromos kerítéssel a földet, de ezt átszakította a medve. Ez a kerítés egy ilyen befektetés, mit mondjak…” – tette hozzá Laurian Cățean.
Szándékosan nem jelölik meg a törvényben a kártalanítási határidőt
A mezőgazdasági termelő szerint „az egész bürokratikus folyamatot, és a törvényeket szándékosan, hiányosan fogalmazzák meg”: „Úgy értem, hogy vannak határidők, van egy földterületem, és mezőgazdasági termelőként 24 órám van bejelentésre. Ezen kívül van egy 48 órás határidő, amelyen belül a bizottságnak ki kell szállnia, és ezután az összes többi lépésnek nincs határideje. Az első lépés az lett volna, hogy az Erdőőrség 30 napon belül adja tovább a pro vagy kontra döntést, kellett volna lennie egy határidőnek erre, de nem volt. Nemcsak hogy nincs határidő, még azt a 30 napot sem tartották be, amelyet a törvény előír, s amely kimondja, hogy egy megkeresésre 30 napon belül választ kell adni, akkor is, ha a válasz csupán annyi, hogy dolgoznak az ügyön, de legalább tudassák velünk. Még ezt sem tartották be. Aztán, nincs arra határidő, hogy meddig kell utalniuk a kártalanítási összegeket, így lehet, hogy én a pénzem majd akkor látom, amikor… majd ha fagy és hó lesz nagy, hogy ilyen kifejezést használjak”.
Ha a következő időszakban nem kap híreket a hatóságoktól, Laurian Cățean mezőgazdasági termelő az igazságszolgáltatáshoz fordul az őt megillető összegért. „Bírósághoz fordulok, és remélem, hogy az állam nem fog fizetni nekem, még akkor sem, ha megnyerem, mert nyerni fogok, ez biztos. Alig várom, hogy lezárattassam a minisztérium számláit. Tehát szeretnék ilyen helyzetbe kerülni. 1000 lej miatt. Szégyelljük, szégyellem, hogy ebben az országban élek!”.