Rajtol a MEZŐGAZDÁSZOK EREJE országos megkérdezési kampány! Az agrár-élelmiszeripar javaslatai a hatóságok asztalán! Rávesszük őket, hogy meghallgassanak!
Az Agrointeligența Csoport elindítja a romániai mezőgazdasági termelők legfontosabb megkérdezési kampányát, az összes tevékenységi területen, minden régióban, a mezőgazdasági aktivitás méretétől függetlenül.
A Mezőgazdászok ereje nevű országos megkérdezési kampány az agrár-élelmiszeripar minden képviselője számára nyitott, és célja, hogy a romániai politikai és közigazgatási döntéshozók, a hatóságok és az állami tisztviselők számára egy olyan eszközt biztosítson, amely minőségi és mennyiségi elemzést tesz lehetővé olyan esetekben, amikor országos vagy európai szintű agrárpolitikákat dolgoznak ki, illetve törvényjavaslatokat és más jogszabályokat fogalmaznak meg, esetleg sürgős döntéseket kell hozniuk, netán stratégiát kell kidolgozniuk a hazai mezőgazdaság és az élelmiszeripar megmentésére.
A Mezőgazdászok ereje: Rávesszük, hogy meghallgassanak!nevű országos megkérdezési kampány indítását Vlad Macovei újságíró, az Agrointeligența Csoport elnöke jelentette be egy rendkívüli műsorban.
„Összegyűjtjük az önök problémáit és javaslatait, kérjük, küldjenek el nekünk mindent, amit meg szeretnének tenni, mindent, amit szeretnék, hogy a hatóságok tudomására jusson, minden panaszt. Összegyűjtjük az összes javaslatot, az összes információt, és én mondom: ha valaminek nekifogok, azt jelesre teljesítem. Én mondom, hogy ez lesz a romániai mezőgazdasági termelők legfontosabb konzultációs kampánya, és ennek révén, a kampány eredményeivel az asztalunkon rávesszük őket, hogy meghallgassák önöket. Mindent elküldünk a hatóságoknak, és nagyon-nagyon bonyolult lesz számukra, hogy ne hallgassák meg az ön javaslatát. Higgyék el nekem! A politikus, nem csak Romániában, hanem mindenütt, nem reagál közvetlenül és úgy, ahogy önök szeretnék, hanem csak egyetlen érzésre, egyetlen ingerre: a FÉLELEMRE! Politikai félelemről beszélünk, nem személyesről. Tehát a politikai félelem, hogy többé nem választják meg őket, hogy netán elbocsátják őket, hogy kifütyölik őket. És ez alatt minden politikust és pártot értek, kivétel nélkül. Ha Franciaországban a mezőgazdászok utcára vonulnak, és egy döntés megváltozik, az azért van, mert a francia mezőgazdasági miniszter, Franciaország miniszterelnöke és a francia államfő, mindezen politikusok félnek a mezőgazdasági termelőktől. Nincs más ok. És az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban, és itt nálunk, Romániában is, kedveseim, ennek egyszer meg kell történnie. Annak érdekében, hogy meghallgassák önöket, félniük kell, és ahhoz, hogy féljenek, hogy konstruktív félelmet érezzenek, és tisztában legyenek a gazdák hatalmával, először az asztalukra kell helyezni a dokumentumot: Nézd, uram, ezt akarjuk!
Ez egy nagyon fontos pillanat. Önöknek nem szabad hagyniuk magukat, meg kell érteniük, hogy össze kell most fogniuk, kell kommunikálniuk, részt kell venniük ebben a kampányban. Mi történik a 2021-2027-es országos stratégiai programmal, az új közös agrárpolitikával? Valóban konzultálnak a mezőgazdasági termelőkkel? Ez fontos. Az európai pénzek lehetősége elvész. Ha nem tárgyalunk komolyan, akkor vége! És mindezeket a dolgokat elérhetik, ha szervezetten összegyűjtjük a nézőpontokat, és ha félnek önöktől. Ez kissé meredeknek hangzik. De nagyon hatékony.
Végső soron önöknek, nekem és mindenkinek szüksége van politikusokra, mert nem vagyunk az ő helyükben. Ha az ő helyükben szerettünk volna lenni, akkor ott lennénk. Így nekik is van feladatuk, szerepük, néhányuk jóhiszemű is, nem mindegyik korrupt. A politikusok nem szükségszerűen gonoszak, hanem szükségszerűen jók is. Ezért a politikusok partnereknek lehetnek, és azoknak is kell lenniük ebben a kampányban.
Visszatérve: hogyan vegyük rá őket, hogy figyeljenek ránk? Az első lépésként összegyűjtjük a lehető legtöbb román gazda véleményét, javaslatát, panaszát. Felkérem önöket, hogy legyenek részei ennek a kampánynak, amely a romániai mezőgazdasági termelők legnagyobb konzultációs kampánya” – ez volt Vlad Macovei gazdálkodóknak szánt üzenete az említett műsor különkiadásában.
Az Agrointeligența-AGROINTEL.RO hamarosan bemutatja a Mezőgazdászok ereje: Rávesszük, hogy meghallgassanak! nevű országos megkérdezési kampány részleteit arról, hogy hogy zajlik majd. Ezen kívül a lehető leghamarabb közöljük az Agrointeligența Csoport által elkészített új műsorrácsot, a kapcsolatfelvétel lehetőségeit, valamint a témajavaslatainkat, amelyek maximális hatással vannak a román gazdákra.
Azoknak, akik csatlakozni szeretnének, létrehoztuk a fermier@agrointel.ro e-mail címet, amely révén javaslatokat vagy megjegyzéseket küldhetnek nekünk. Az e-mailben kérjük, írja meg az elérhetőségeit, és ismertesse néhány mondatban tevékenységi körét.
Az Agrointeligența-AGROINTEL.RO, a mezőgazdasági termelők tájékoztatásának és támogatásának éllovasaként az a médiaplatform, amelyen keresztül ilyen jellegű kezdeményezéseket a lehető legjobban, a legeredményesebben és a leghatásosabban lehet lebonyolítani. A romániai mezőgazdasági sajtó hangadójaként, egy független szaktestület által végzett felmérés szerint a csoport rendelkezik a legnagyobb a közönséggel, függetlenül attól, hogy online, TV-ben vagy magazinokban megjelent tartalmakról van szó. Itt tömörül a mezőgazdászok többsége, ágazattól függetlenül. Az Agrointeligența-AGROINTEL.RO-nak 2020-ban bizonyítottan havi átlag 2 milliós olvasótábora van, a mezőgazdasági sajtó iránt érdeklődők 75% -ának a piaci részesedése mellett, több mint 150.000 baráttal a közösségi oldalán, és 50. ezer érdeklődővel a napi online hírlevélre.