APIA-előleg, 2020: A gazdálkodók több mint 96 százaléka megkapta a támogatások első részletét!
Megkapták a gazdálkodók a támogatásokat. Adrian Oros mezőgazdasági miniszter november 24-én, kedden egy Buzău megyében tartott konferencián jelentette be, hogy a mezőgazdasági termelők több mint 96 százaléka már megkapta a 2020-as év támogatásainak előlegét. Szerinte idén, a tavalyi év azonos időszakához képest a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) 130 millió euróval több pénzt utalt.
„A kormány jóváhagyta a költségvetés kiegészítését, a Mezőgazdasági Minisztérium 1,3 milliárd lejt kapott, ennek az összegnek egy részét a támogatások kifizetésére fordítjuk. Mint ahogyan azt a gazdák jól tudják, a támogatások előlegét október 16. és november 30. között folyósítják. Máig a támogatható gazdálkodók több mint 96 százalékát fizettük ki, 1,3 milliárd eurót, és 130 millióval többet fizettünk ki 2019 azonos időszakához képest. December 1-je után pedig kifizetjük a támogatások többi részét, mert előleg gyanánt a teljes összeg legfeljebb 85 százaléka utalható” – mondta Adrian Oros.
Mint ismert, a 2020. április 16-i, 531-es számú bizottsági végrehajtási rendeletnek (EU) megfelelően november 30-ig az előlegek legfeljebb 70 százaléka fizethető ki az Európai Parlament és Tanács 1307/2013-es szabályzatának I-es mellékletében felsorolt közvetlen kifizetések esetében. Ez az arány 85 százalék az 1306/2013-as rendelet (EU) 67. cikkelyének 2. bekezdésébe foglalt vidékfejlesztési intézkedések támogatási rendszer keretében.
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (FEGA) által finanszírozott kifizetéseket 4,8725 lej/euró árfolyamon, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (FEADR) által finanszírozott kifizetéseket pedig 4,7830 lej/euró árfolyamon számolják ki.