Fokhagyma-támogatás, 2020. – alig több mint 1500 euró hektáronként, jelentette be a DAJ!
Hektáronkénti támogatás a fokhagymatermesztéshez – a 2020-as összegek. Ebben az évben a támogatás 50% -kal kisebb lesz, mint tavaly, így a gazdák 3000 euró helyett valamivel több, mint 1500 eurót kapnak hektáronként, ahogy ezt még tavasszal bejelentették.
Az Olt Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság (DAJ) egy átiratban értesült arról, hogy a támogatás mindössze 1500 euró lesz. Olt megyében 176 támogatható gazdálkodó él.
„Csökken a fokhagyma támogatása, megkaptam az átiratot, amely szerint az összeg majdnem 50% -kal kisebb lesz. A gazdák hektáronként 3000 euró helyett valamivel több, mint 1500 eurót kapnak fokhagyma-támogatás gyanánt. A fokhagyma programra jelentkező 238 gazdálkodó közül 176 volt jogosult, összesen 200 hektárra. Átdolgozzuk a kimutatást, hétfőn kaptuk meg az átiratot az egyénenként járó összeggel, kérvényezzük és várjuk, hogy megkapjuk a pénzt” – mondta az Olt Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Gabriela Andronie a 10news.ro-nak.
Adrian Oros miniszter még novemberben jelentette be, hogy a fokhagymatermesztésre szánt de minimis támogatásra az idén 1,5 millió euró jut. Azt is elmondta, hogy ebben az évben 1091-en részesülnek az országos fokhagyma-támogatásból.
A gazdák november 20-ig értékesíthették fokhagymatermésüket, és november 27-ig nyújthatták be a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz a termés eladását igazoló dokumentumokat.
A jelenlegi jogszabályok szerint a támogatást ez év végéig kell kifizetni.