Az APIA vezetője a mezőgazdasági termelőknek decemberben folyósított támogatásokról!
A támogatások engedélyezése év végéig nem áll le – erről biztosított Adrian Pintea, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetője. Kivételt képez a téli ünnepek két hivatalos szabadnapja, december 25-e és 26-a.
„Az engedélyezéssel nem állunk le, az APIA – kifizetések gyors ütemben folytatódnak az év végéig. A decemberi szabadnapok 25. és 26., azaz karácsony első és második napja” – mondta az APIA vezetője az Agrointeligența-AGROINTEL.RO-nak.
Mint ismert, hogy a végső kifizetés engedélyezése december 2-án kezdődött azon gazdák számára, akik előleget kaptok, és azok számára is, akik nem vettek fel pénzt ősszel. A hektáronként kifizetett összegek esetenként változnak egyrészt attól függően, hogy a gazdák milyen intézkedésre jelentkeztek, másrészt, hogy a kedvezményezett a teljes összeget vagy csak 30 százalékot kapja ezúttal, azaz az előleg utáni elszámolást. A korábbi évekhez hasonlóan a mezőgazdasági termelők előre megkapták a közvetlen rendszerek hektáronként folyósított támogatás 70% -át, amelyet az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (FEGA) költségvetéséből fizetnek, és 85 százalékot a kompenzációs intézkedésekért, amelyet az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (FEADR) utalnak . Így december 2-a óta, amikor a végső kifizetés megkezdődött, a gazdálkodók két helyzettel állhatnak szemben: egyik, hogy eddig, valamilyen oknál fogva egyáltalán nem részesültek támogatásban, és akkor most a hektáronkénti teljes összeget megkapják, a másik eset, hogy megkapták már a 70 százalékos előleget, így most a fennmaradó 30 százalékot folyósítják nekik.
Lássuk, mire számíthatnak a gazdák a hektáronkénti támogatások kapcsán:
Teljes összeg hektáronként – ha eddig nem kapott előleget a támogatásból:
Az egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS) összege 98.738 euró / hektár, azaz hektáronként 481.101 lej.
A kifizetés újrafelosztása, az első intervallum: 1-5 hektár esetében 5 euró / hektár, azaz 24,362 lej / hektár, a második intervallum 5 hektár felett és legfeljebb 30 hektár esetében, 48,105 euró / hektár, azaz 234,393 lej / hektár.
A zöldesítésért folyósított összeg 57.824 euró / hektár, azaz 281.749 lej / hektár.
A fiatal gazdálkodók kifizetése 36,6119 euró / hektár, azaz 178,391 lej / hektár.
A támogatás többi része – ha megkapta a 70 százalékos előleget:
Egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS): Előleg: 336.770 lej / hektár. December 1-jétől fennmaradó összeg: 144.330 lej / hektár;
A támogatás újrafelosztása, első intervallum: 1-től 5 hektárig: Előleg: 17.053 lej / hektár. December 1-jétől fennmaradó összeg: 7,308 lej / hektár, a második intervallum 5 hektár és 30 hektár között. Előleg: 164,075 lej / hektár. December 1-jétől fennmaradó összeg: 70.317 lej / hektár;
Zöldesítésért folyósított összeg: Előleg: 197.224 lej / hektár. December 1-jétől fennmaradó összeg: 84.524 lej / hektár;
A fiatal gazdálkodóknak nyújtott támogatás összege: Előleg: 124.874 lej / hektár. December 1-jétől fennmaradó összeg: 53.515 lej / hektár.
Az állattenyésztőket érintő számításokról itt olvashat: Subvenţii APIA 2020: Plata minim şi maximă pe care o încasează crescătorii de ovine!