A sertéshús ára karácsony előtt: 5,2 lej / kg a házi tenyésztőknél, 14 lej / kg a kisgazdaságokban
A házi tenyésztőknél 30% -kal alacsonyabb a hús ára ebben az évben, mint tavaly év végén. A Romániai Sertéshústermelők Országos Egyesületének
(APCPR) elnöke, Ioan Ladoşi bejelentette, hogy jelenleg veszteségesen értékesítenek ezen az árszinten a román tenyésztők.
A sertéshúst a házi tenyésztők 5,2 lej / kilogrammért árulják élősúlyban, ami nem éri el a ráfordított költségeket, míg a kisgazdaságokban ehhez képest több, mint dupla árakat számolnak fel, itt a hús ára eléri a kilogrammonkénti 14 lejt.
„Megfigyelhető, hogy a román piac két párhuzamos szálból tevődik össze, egyrészt van egy hivatalos piacunk, ez az állategészségügyi nyilvántartásba vett kereskedelmi gazdaságok piaca, másrészt van a lakosság háztartásaiból származó sertések piaca. A két piac között mindig is nagy volt az árkülönbség. Valójában a jövedelmezőség határán küzdünk, tekintve, hogy a háztáji sertéseket 5,2 lej / kg áron adjuk el. Az ár 30% -kal alacsonyabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és körülbelül 30% -kal alacsonyabb az előállítási költségnél. Ebben a pillanatban ez így veszteséges” – jelentette ki Ioan Ladoşi az agerpres.ro-nak.
A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy a kisgazdaságok piaca rendkívül aktív és teljesen ellenőrizhetetlen. Ezeken a helyeken a sertéshúst 2-3-szor magasabb áron árulják élősúlyban.
„Velünk ellentétben a kisgazdaságok párhuzamos piaca rendkívül aktív és teljesen kontrollálatlan. A jelenlegi helyzetben itt kilogrammonként 12 -14 lej-es árral dolgoznak, tehát több mint kétszerese. Ezt a kérdést nagyon könnyen meg lehet magyarázni, mert a kisgazdaság közvetlenül tárgyal a végső fogyasztóval. Megértem a háztartásokban nevelt sertésárak emelkedését is, tekintettel az idei gabonaárak növekedésére, de nagyon óvatosnak kell lennünk, és sertést vagy sertéshúst onnan kell vásárolnunk, ahol biztosak lehetünk abban, hogy rendelkeznek állatorvosi bizonyítvánnyal, hogy ne veszélyeztessük egészségünket” – jelentette ki az APCPR képviselője.
Ioan Ladoși arra is felhívta a figyelmet, hogy a kereskedelmi szektor hetente körülbelül 80–90.000 sertést szállít a helyi piacra. Ez a szám valószínűleg növekszik, sőt megduplázódik a karácsonyi ünnepeket megelőző héten.
Nagyon nehéz pontosan megmondani, mennyit szállítunk most a piacra, de Romániában nem látjuk a sertéshús iránti kereslet csökkenését, talán csak kicsit észleljük ezt a HoReCa bezárása miatt, de ebben az összefüggésben is a románok továbbra fogyasztanak sertéshúst, csakhogy már nem mennek étteremben, hanem otthon fogyasztják el” – mondta Ladoşi.
Az APCPR elnöke kifejtette, hogy a román sertéshústermelők semmilyen módon nem befolyásolják a hús üzleti árát, mert nincs közvetlen kapcsolatuk a végső vevővel. Ugyanakkor elismerte, hogy a román sertéstenyésztők alkupozíciója korlátozott a kiskereskedőhöz képest.
„Mi a sertéseket vágóhidaknak és a feldolgozóknak adjuk el, és azok pedig tovább. Nincs közvetlen kapcsolatunk a végső vevővel, az ügyféllel. Sajnos nem mi alakítjuk az üzleti árat, ezt semmilyen módon nem befolyásoljuk és alkupozíciónk rendkívül korlátozott a kiskereskedőhöz képest, mert olyan időket élünk, amikor Európában és különösen Németországban túltermelés van, és amikor pluszba szeretnénk kérni valamit azért, hogy elérjük a túlélés határát, nagyon világosan megmondják nekünk: Ha nem tetszik az ajánlatom, Németországhoz fordulok. Jelenleg a hazai húsfogyasztásnak csak a 30% -át tudjuk biztosítani. A rendelkezésünkre álló adatok szerint augusztus 31-én az import tekintetében a 2019-hez hasonló szinten voltunk, mindössze csekély csökkenés észlelhető amiatt, hogy a HORECA ebben az időszakban kevesebb húst rendelt” – mondta a román sertéshús-termelők szövetségének vezetője.
A veszteségek meghaladták az egymilliárd eurót
Ioan Ladoși azt is elmondta, hogy a sertéshús-ipar által elszenvedett veszteségek meghaladják az egymilliárd eurót. Ennek oka a járvány, de az afrikai sertéspestis is, amely több mint 600.000 sertést pusztított el a vírus Romániában való megjelenése óta eltelt három és fél év alatt.
„A pestis miatt több mint 600.000 állatot vesztettünk el a kereskedelmi rendszerből, és mindezen okokból az egymilliárd eurót is meghaladja a veszteség. November végén ellenőrzést végeztek azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok milyen intézkedéseket hoztak meg az afrikai sertéspestis visszaszorítására, és bár hivatalos jelentésünk nincs, a források szerint az Európai Bizottság következtetése ugyanaz: a román hatóságok kerülték az ajánlások életbe ültetését, ami némileg elvárható volt a mi szemszögünkből, mert a szabályok bevezetése népszerűtlen intézkedés lenne, és közben két választás is volt, és egyik párt sem vállalta, hogy kikaparja a tűzből ezt a forró burgonyát. Örüljünk, hogy a választások véget értek, várjuk az új kormmány megalakulását, és várjuk, hogy amikor véget ér a politikai nyomás, hogy meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyek abszolút normálisak és abszolút logikusak egy civilizált országban” – jelentette ki az egyesület elnöke.
A meghirdetett „sertéstörvényről” Ioan Ladoşi azon a véleményen van, hogy rendkívül jó ötlet volt tavasszal, amikor a hatóságok felvetették, de abban az időben „a fő motiváció az időpazarlás volt, nem pedig a szükséges lépések megtétele”.
„Most várjuk, hogy mit találnak még ki, mert Romániában elengedhetetlen, hogy törvény legyen a sertések tenyésztésének feltételeiről, hogy ne veszélyeztessék sem Románia élelmezésbiztonságát, sem a helyi fogyasztást és előállítást” – összegzett a Romániai Sertéshústermelők Országos Egyesületének (APCPR) elnöke, Ioan Ladoşi.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) által közölt legfrissebb adatok szerint 32 romániai megyében 409 aktív afrikai sertéspestis gócot tartanak nyilván.