Adótörvénykönyv, 2021. Megkönnyítik az adóbefizetést a koncesszióba adott földterületek után
2021-es Adótörvénykönyv: Megkönnyítik az adóbefizetést azon gazdáknak, akik a földtulajdonossal megkötött szerződés alapján művelik meg a területet.
A koncesszióba adott és a tulajdonban lévő földekre egyaránt részletekben is lehet törleszteni az adót. 2020. december 21-én megjelent a Hivatalos Közlöny I felében 12669-es számmal az Adótörvénykönyvet módosító 296/2020-as törvény, amely előírja, hogy azon adóköteles földterületek vagy épületek esetében, amelyekre egy évnél hosszabb időtartamú koncessziós, adminisztrációs, használati szerződést kötöttek, egyelő részletekben is törleszthető a helyi adó, hasonlóan az épület / telekadóhoz, azaz március 31-én, illetve szeptember 30-án.
Az új adótörvénykönyv szerint 2021-ben azok a földterületek esetében, amelyek után földadó fizetendő, és amelyekre egy évnél hosszabb időszakra vonatkozó koncesszió, bérleti, adminisztrációs vagy használati szerződést kötöttek, a felhasználónak köteles a szerződés hatálybalépésétől számított 30 napon belül nyilatkozatot benyújtania a helyi adóügyi szervhez, és a következő év január 1-jétől kell fizetnie a földadót.
„Az épület / földadó esetében megegyező módon, amennyiben március 31-éig egész évre törlesztik az adót, a helyi hatóságok dönthetnek úgy, hogy legfeljebb 10 százalékos kedvezményt adnak” – áll az idézett forrásban.
Mi történik azzal az adóval, amely esetében kataszteri különbségeket fedeznek fel?
Az új módosítások szerint akkor, amikor az adóköteles földterületek vagy épületek esetében kataszteri különbségeket azonosítanak, az adót az új, a kataszteri módosítást követő év január 1-jével kezdődő helyzet alapján kell kiszámítani és befizetni. A kataszteri bejegyzésekből származó adatokat a költségvetési nyilvántartásokba, az agrárnyilvántartásba, valamint a telekkönyvbe is bejegyzik, és az adót a kataszteri módosítás nyilvántartásba vételét követő év január 1-jétől kezdődő új helyzetnek megfelelően számolják.
A régi szabályozás szerint azoknál a földterületeknél, ahol eltérések mutatkoztak a tulajdonosi papírokban szereplő felület és a reális eset között és ez a különbség a 7/1996-os törvény (újra kiadott, későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel)alapján végzett mérések miatt következett be, azon reális helyzetet veszik figyelembe a pénzügyi kötelezettségek megállapításakor, amelyeket kataszteri eszközökkel lehet igazolni. Az ebből származó adatokat a költségvetési nyilvántartásokba, az agrárnyilvántartásba, valamint a telekkönyvbe vezetik be, és az adót az adott módosítások nyilvántartásba vételét követő év január 1-jétől kezdődő új helyzetnek megfelelően számolják ki.