• Rólunk 
  • Agrointelligencia

    2021-es de minimis támogatás a mezőgazdaságban. Pénzsegélyek, amelyeket az állam idén folyósít a gazdáknak

    Agrointelligencia Agrointelligencia -

    Három de minimis és egy állami támogatásra számíthatnak idén a mezőgazdasági termelők az állami költségvetésből. Miután arról érkeztek információk, hogy felfüggesztik a paradicsom programot, a mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy négy más intézkedést foglalnak bele az idei költségvetésbe, ezekre biztosan számíthatnak a mezőgazdasági termelők, ide értve a méhészeket is.

    „Az év végén meghosszabbítottuk a gázolaj támogatási intézkedését (…) 2023 végéig, folytatjuk a fokhagyma programot – mint ismeretes, a két hagyományos fajta, a Bazna és a Mangalita esetében folytatjuk, és a továbbiakban is zajlik a de minimis támogatási rendszer a méhészkedők számára” – jelentette ki Adrian Oros miniszter hétfő este az Agro TV-ben.

    Adrian Oros miniszter nyilatkozatai szerint a három támogatási intézkedés, amennyiben a tavalyi formában tartják fenn, a következőket jelenti:

    • Állami támogatás a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának visszatérítéséhez. Tavalyi összeg: 1,5258 lej / liter;
    • De minimis támogatás a fokhagyma termesztésében. A támogatás maximális összege: 3.000 euró hektáronként;
    • De minimis támogatás a baznai és a mangalita fajtájú sertések neveléséhez. A támogatás összege: 1.200 euró kocánként;
    • De minimis támogatás a méhészet számára. A tavaly folyósított támogatás összege: méhcsaládonként 25 lej.

    A meghirdetett de minimis támogatáshoz a Földművelésügyi Minisztériumnak közzé kell tennie a kormányhatározatokat, beleértve a támogatási intézkedések felső határát és a támogathatósági feltételeket, továbbá az új pályázati határidőket.

    Mindhárom állami támogatást a megyei mezőgazdasági igazgatóságokon keresztül vezénylik le.