APIA vezérigazgató: A gazdák támogatásának kifizetésére elkülönített pénz!
A romániai gazdáknak juttatott támogatások költségvetése a következő két évben 3,8 milliárd euró lesz – jelentette be február 11-én, csütörtökön Adrian Pintea, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetője a Botoşani megyében tett látogatásán.
Adrian Pintea szerint a 3,8 milliárd euró elegendő lesz a meglévő támogatási rendszerekre, az európai alapokból származó támogatásokat területre és állatokra egyaránt folyósítják. „Az átmenet két évére az Európai Bizottság jóváhagyta a 2220-as rendeletet, amely kimondja, hogy a 2021-2022-es évekre Romániának a közvetlen kifizetésekre több mint 3,8 milliárd euró áll rendelkezésre a román gazdálkodók támogatása céljával. Magyarán: a régi programokra lesz új pénz. A 2015–2020-as programok ebben a két átmeneti évben is zajlanak ”- mondta Pintea a www.agerpres.ro szerint.
Az APIA 2021-es támogatási kampánya március 1-jén indul
Sőt, a kifizető ügynökség vezetője azt is bejelentette, hogy 2021. március 1-jétől megkezdődik a 2021-es évre vonatkozó egyszeri kifizetési kérelmek fogadásának kampánya. A kérelmeket online lehet benyújtani május 15-ig.
Mint ismert, a 2020-as kampányban az egységes kérelem benyújtása március 2-án kezdődött, és bár május 15-én volt a határidő, a COVID-19 járvány miatt egy hónappal meghosszabbították azt. A gazdálkodók a következő, ebben az évben is alkalmazandó támogatási rendszereket kérhették:
– egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS), újraelosztási támogatás, klímáért és környezetbarát mezőgazdasági gyakorlatokért fizetendő támogatás, fiatal mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatás, kistermelőknek nyújtott támogatás, termeléshez kötött támogatási rendszer a növény- és állattenyésztési ágazatban
– kompenzációs vidékfejlesztési intézkedések: 10. intézkedés – Agrár-környezet és éghajlat, 11. intézkedés – Ökológiai gazdálkodás, 13. intézkedés – Kifizetések a természeti vagy egyéb különleges korlátokkal küzdő területekre (PNDR 2014–2020),
– a növény- és állattenyésztési ágazatban nyújtott átmeneti nemzeti támogatások (ANT).