APIA – vezető: Az idei támogatások grafikonjai – kifüggesztve a polgármesteri hivataloknál!
Kevesebb, mint két hét van még az egységes támogatási kérelmek benyújtásának kezdetéig! A Caras-Severin Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség igazgatója, Dumitru Stepanescu azt mondta, hogy a polgármesteri hivatalok fontos szerepet játszanak a március 1-jén kezdődő pályázati kampánnyal kapcsolatos információk továbbításában a mezőgazdasági termelők felé.
Idén a járvány és a hatóságok által bevezetett korlátozások miatt a gazdák tájékoztatása szórólapokon, plakátokon és tájékoztató füzeteken keresztül történik, amelyeket a polgármesteri hivatalok függesztenek ki a helyi üzletekben, gyógyszertárakban vagy rendelőkben, hogy valamennyi gazda hozzájusson a szükséges információkhoz, és időben benyújthassa az egységes kifizetési kérelmet.
„Igyekeztünk nagyon rövidek és tömörek lenni, és nem belebocsátkozni a részletekbe. A részleteket akkor beszéljük meg, amikor találkozunk az APIA-nál. A kérés az volt, hogy a települések boltjaiban és gyógyszertáraiban, sőt az emberi és állatgyógyászati rendelőkben is függesszük ki a tudnivalókat, ezeken a helyeken fordulnak meg gyakrabban a gazdák.
Több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezünk a pályázatok lebonyolításában, és az emberek felhívnak minket, érdeklődnek a határidőkről, de mi általában ezeket a mezőgazdasági termelők számára hasznos információkat és a 2021-es támogatások igényléséhez szükséges dokumentumok listáját a polgármesteri hivatalok közreműködésével hozzuk nyilvánosságra, az önkormányzatoknak szórólapokat, plakátokat, faxokat és e-maileket küldünk arra kérve őket, hogy függesszék ki ezeket jól látható helyre, hogy eljusson az információ az érdekeltek felé” – mondta Dumitru Stepanescu, a Caraş-Severin megyei APIA igazgatója a radioresita.ro-nak.
A Caraş-Severin megyei APIA igazgatója, Dumitru Stepanescu rámutatott arra is, hogy tavaly megyei szinten 56 millió euró összegű kifizetési kérelmet nyújtottak be, és a 2020. december 31-ig fizetésre engedélyezett összeg meghaladta a 46 millió eurót.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség február 15-én, hétfőn kezdte meg a mezőgazdasági termelők tajékoztatási kampányát az egységes támogatási kérelmek 2021-es fogadását illetően, „APIA a gazdálkodók támogatásáért! Tapasztalat, részvétel, profizmus. Nyújtsa be az egyszeri támogatási kérelmet 2021. március 1. és május 15. között!” szlogennel.