APIA-vezető a gazdálkodókról, akiknek elmaradt támogatásokat kell még megkapniuk!
Azok a gazdálkodók, akik még nem kapták meg a 2020-as támogatást, benyújthatják a 2021-es kampányra vonatkozó egységes támogatási kérelmüket az APIA-hoz! A Krassó-Szörény Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatója szerint még mindig vannak olyan gazdálkodók, akik nem kapták meg a támogatást a 2020-as kampány keretében, és ez azért van, mert néhányuk fellebbezést nyújtott be távérzékelési jelentésekért. Biztosított ugyanakkor arról, hogy ez semmilyen módon nem akadályozza a szóban forgó gazdákat abban, hogy március 1-jével kezdődően benyújtsák kérelmeiket a 2021-es kampányra vonatkozóan.
A Krassó-Szörény megyei APIA igazgatója, Dumitru Stepanescu szerint a 2020- as kampányban kérelmet benyújtó csaknem 19.000 gazdából több mint 17.000 tavaly év végéig megkapta a támogatását, a többiek esetében pedig most terepen vizsgálják meg a távvezérlésű ellenőrzések kapcsán benyújtott fellebbezéseket, a megoldott eseteket kifizetik, és 2021. június 30-ig minden gazdálkodó megkapjaa támogatások ki nem fizetett összegét.
„Vannak még gazdálkodók, akik különböző fázisokban vannak, eddig kb. 17000-en kaptak támogatást, mert közben egy sor panasz érkezett a gazdálkodók részéről a távérzékelési jelentések kapcsán, ezeket a helyszínen kell ellenőrizni.
A kollégák már több mint egy hete terepeznek, csak a Domașnea központnál 2000 gazdát ellenőriztek távérzékeléssel. Menet közben, ahogy egy-egy eset megoldódik, az adatokat felveszik az adatbázisba feldolgozás végett, majd jönnek a kifizetések. (…). Mint ismert, a pénzügyi év 2021. június 30-án zárul le a 2020-as kampányhoz” – mondta Dumitru Stepanescu, a Krassó-Szörény megyei APIA igazgatója a radioresita.ro-nak.
Azok is, akik még nem kapták meg pénzüket, benyújthatja az egységes kifizetési kérelmet a most kezdődött kampányra. „Most már ők is benyújthatják pályázataikat, mert a 2020-as kampány az a 2020-as kampány, a 2021-es kampány pedig egy másik kampány, egy másik nyilvántartás, semmi közös nincs bennük, szóval lehet jelentkezni ” – mondta a Krassó-Szörény megyei APIA igazgatója.