A kormány új támogatást hagyott jóvá a gazdák számára! Támogatás – gazdaságonként akár 100.000 euró!
A román kormány új támogatást hagyott jóvá a gazdálkodók számára, az Agro IMM Invest révén nyújtott támogatás elérheti gazdaságonként a 100.000 eurót. A kormány március 10-én, szerdán tartott ülésen jóváhagyta az IMM Invest – Agro IMM Invest program keretében a mezőgazdasági termelők támogatásának alprogramját, egymilliárd lej felső határral. Az IMM Invest mintájára működik majd, azáltal, hogy állami garanciákat nyújt a programban részt vevő valamennyi kedvezményezett számára, akik támogatást kérnek a folyamatban lévő munkájuk szükségleteinek fedezésére vagy beruházásokra.
„Ma jóváhagyták az IMM-Invest programot, annak meghosszabbítást 2021-re, amely magában foglalja a mezőgazdasági termelőknek szóló Agro Invest programot is. Tavaly, amikor az IMM-Invest-et elkezdtük, több probléma is felmerült, és szükségesnek láttunk egy külön program létrehozását a gazdák számára, egymilliárd lej felső határral. Úgy tudom, hogy az összeget már igénylik, és ha olyan sikeres lesz, mint az IMM-Invest, gondoskodunk az pénzkeret kiegészítéséről” – jelentette be Románia miniszterelnöke a kormányülés végén.
A Kormány által jóváhagyott projekt megtekinthető itt: Proiect-AGRO-IMM-INVEST-2021
A kis- és középvállalkozások, valamint a közepes piaci tőkéjű kisvállalkozások támogatási programjáról, az IMM Invest Romaniáról szóló 110/2017-es sürgősségi kormányrendeletet, valamint a 42/2020-as sürgősségi kormányrendelet II. cikkelyével elfogadott, a COVID-19 járvány által kiváltott gazdasági válsággal összefüggésében az IMM-k állami támogatási rendszerét kiegészítő és módosító sürgősségi rendelettervezet a kormányülés napirendjén szerepelt, és el is fogadták.
”A mezőgazdaságban, a halászatban, az akvakultúrában és az élelmiszeriparban tevékenykedő kis- és középvállalkozások, valamint a közepes piaci tőkével rendelkező kis vállalkozások támogatására szolgáló AGRO IMM INVEST alprogram keretében állami garanciát igényelhetnek a programban szerepelő kedvezményezettek folyamatban lévő munkájuk szükségleteinek fedezésére vagy beruházásokra. A mezőgazdaságban, a halászatban, az akvakultúrában és az élelmiszeriparban tevékenykedő kis- és középvállalkozások, valamint a közepes piaci tőkével rendelkező kis vállalkozások programja egy vissza nem térítendő elemet is tartalmaz, amely a garantált teljes összeg 10 százalékáig terjed, a felső határ 120.000 euró minden halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozás esetében, 100.000 euró minden mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozás esetében, illetve 800.000 euró minden élelmiszer-ipari vállalkozás esetében” – olvasható a dokumentum szövegében.