Bejelentés a szarvasmarha ANT kifizetésről! A tenyésztők által várt támogatási összeg!
Hogyan osztják el a hústehenekre és a tonna tejre szánt országos átmeneti támogatás (ANT) alapjait? Adrian Oros földművelésügyi miniszter március 23-án, kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 48 millió eurós összeget „szimbolikus” összegként utalják a gazdálkodóknak állatonként, a többi pénzt pedig COVID-támogatásként folyósítják.
„Az országos átmeneti támogatás (ANT) kapcsán elmondtam, hogy a zöldség- és állattenyésztési ágazatban létezik kormányhatározat, a tehenek kivételével (ANTZ7 hús és ANTZ8 tonna tejre, szerk.megj.). Megvártuk a tegnap esti találkozót, hogy a pénzt, ami ebben az évben minden bizonnyal kevesebb, mivel a költségvetés csökkent, valóban azoknak adjuk, akiknek állataik vannak. Mint ismert, az európai rendeletben létezik az a bizonyos 2013-as történelmi dátum, amely után ezt a támogatást folyósítják, de csak a szarvasmarhafajokra. Csalódottak vagyunk, hogy a pénz már nem létező állatokra vagy akár olyan gazdálkodókhoz kerül, akiknek már egyáltalán nincsenek állataik. A pénz helyes felhasználása érdekében ebben a tejelő szarvasmarhák és a húsmarhák esetében meghatároztunk néhány minimális felső határt, amelyet az ANT szabályai szerint adunk meg, tiszteletben tartva az említett történelmi dátumot. Az összegek szimbolikusak. Az ANT tej esetében a felső határ 2 millió, az ANT húsmarhák esetében pedig 6 millió, amelyet minden állat után adunk, amely létezett a történelmi dátumhoz viszonyítva”- mutatott rá a miniszter.
Rámutatott, hogy az összeg nagy részét a jelenleg az adatbázisban szereplő mezőgazdasági termelők és állatok kapják, COVID-támogatás formájában.
„Mit is jelent ez? Mint tudják, tavaly volt egy bizottsági közlemény, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy európai pénzből vagy az állami költségvetésből különítsenek el összegeket a járvány okozta veszteségek kompenzálására, nekünk 168 millió euró uniós pénzünk maradt olyan intézkedésekből, amelyek végül nem használtunk el. Ebben az évben a szóban forgó bizottsági közlést úgy módosították, hogy hogy a tagországok támogatást nyújthassanak 2021-ben is a veszteségek kompenzálására. És akkor a szarvasmarhákra szánt pénz, ez volt a tegnap esti megállapodás az egyesületek valamennyi képviselőjével, az ANT-től a COVID-támogatásokra csoportosítjuk át, 42 millió lejről beszélünk tejre és 182 millió lejről húsra. Ez az úgynevezett „hátralék” az ANT-től. Természetesen az ANT-rendszerhez kidolgozás alatt áll egy kormányhatározat-tervezet, a COVID-támogatási rendszerhez pedig egy sürgősségi rendelettervezet, amelyet megküldünk az Európai Bizottságnak is” – jelentette be Oros. Mint ismert, az Agrointeligența – AGROINTEL.RO először írta meg, hogy hogyan zajlik ebben az évben a kifizetés. Itt olvashat erről a témáról: Fermierul Nicușor Șerban: Cum ar urma să se achite ANT și ajutorul Covid pentru bovine; ANT bovine – 5 euro/animal! Întâlnire de taină între unii lideri ai crescătorilor de bovine și Adrian Oros!
Adrian Oros miniszter szerint a 2020-ra elkülönített felső határ 48 millió euró, ami 55 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest, amikor a gazdálkodók a két intézkedésre, az ANTZ 7 és az ANTZ 8 esetében összesen 106 millió felső határt kaptak.
Emlékeztetjük arra, hogy a MADR közvitára bocsátotta a többi ANT, azaz a zöldség- és állattenyésztés felső határait, az egyetlen terület, ahol az összegek nem ismertek, a tejelő tehenek és a húsmarhák része. A 2019-es kampányban a szarvasmarhafajok szétválasztott termelési rendszerének a tejágazatban elkülönített felső határa 20.376.400 euró, a húsiparban pedig 85.631.700 euró volt a termeléstől függetlenített szarvasmarhafajok esetében. A tenyésztők 17,722 eurót kaptak az ANTZ 7-re – tonna tej, és 69,110 eurót állatonként az ANTZ 8-ért, a húsmarhákért.