A kormány jóváhagyta az APIA gázolaj-támogatását. AFF: A pénznek sürgősen el kell jutnia a gazdákhoz!
Jóváhagyta a kormány a gázolaj állami támogatásának kifizetésére szánt pénzt. Ez egy elmaradt összeg, amelyet a mezőgazdasági termelőknek a mezőgazdaságban használt üzemanyagért tavaly, a harmadik és a negyedik negyedévben kellett volna megkapniuk. A gázolaj-támogatás felső határának jóváhagyása a következő kormányülésen lesz napirenden, miután a Gazdák Ereje Egyesület (AFF) nyilvánosan kérte a Földművelésügyi Minisztériumot, hogy ne késleltesse ezeket a gazdáknak járó kifizetéseket.
340.550.000 lej jut el azokhoz a mezőgazdasági termelőkhöz, akiknek még nem fizették ki a tavalyi gázolaj támogatást 2020 utolsó két negyedévére. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium bejelentette, hogy az április 7-i kormányülésen jóváhagyta a határozatot, amely kiegészíti a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának csökkentésére vonatkozó állami támogatási rendszer létrehozásáról szóló, 1.174/2014-es kormányhatározatot.
Így a jogszabály a következőket tartalmazza:
– a jogszabály rendelkezéseinek naprakésszé tétele az adótörvénykönyvről szóló 227/2015. sz. törvény rendelkezéseivel, későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel, amelyek alkalmazandók a 2021-es dízeltámogatások kifizetése szintjének meghatározására;
– az állami támogatási program teljes maximális értékének 2021-es évre történő kiegészítése, a 2015 és 2020 közötti időszak végén meglévő 3.612.688,25 ezer lej értékből, 340.550.000 ezer lej összeggel.
– megállapítja a 2021-ben az állami támogatás kifizetéséhez szükséges 340 550 000 lej összeget, amely a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség által fizetésre meghatározott és a 2020. július 1. és december 31. közötti időszakban ki nem egyenlített gázolaj mennyiségekre vonatkozik.
A MADR azt is megállapítja, hogy a jogszabály által előírt összeg biztosítja 2021-ben a 2020-ban ki nem fizetett állami támogatáshoz kapcsolódó utalásokat, azaz a 2020. július 1. és 2020. december 31. közötti időszak kifizetéseit, Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség központosított adatai alapján. A 340.550.000 lej pénzügyi forrást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által jóváhagyott költségvetési rendelkezések keretein belül biztosítják.
A gázolaj jövedéki adójának csökkentésére irányuló állami támogatás névértéke 2020-ra 1,5258 lej / liter.
Emlékeztetjük Önöket, hogy a Gazdák Ereje Egyesület (AFF) nyilvánosan felkérte a Földművelésügyi Minisztériumot és Románia kormányát, hogy ne késleltessék az APIA gézolaj – támogatások kifizetéséhez szükséges felső határ jóváhagyását. Az AFF rámutatott, hogy a gazdáknak járó összegeket sürgősen utalni kell a számlákra.
„A gazdáknak az idei év első két hónapjában azt mondták, hogy ezt a késést az állami költségvetési törvény elfogadásának elhúzódása okozta. De íme, három hete kihirdetették költségvetést, és a támogatás még mindig nem szerepel a gazdák számláján, még most sem, ebben a percben. Sőt, csaknem két hete van közvita alatt a Földművelésügyi Minisztérium honlapján a határozattervezet, amely a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának csökkentésére vonatkozó állami támogatási rendszer létrehozásáról szóló, 1.174/2014-es kormányhatározatot egészíti ki. A jogszabály megállapítja a tavalyi év harmadik és negyedik negyedévében elhasznált gázolaj kifizetéséhez kapcsolódó összegek elkülönítését” – közölték az AFF képviselői az AGERPRES-hez eljuttatott közleményben.