APIA: A gázolaj-támogatás összege 2021-re
Az APIA gázolaj-támogatását, pontosabban az üzemanyag jövedéki adójának állami támogatását az idei év első negyedévére május 4-ig, keddig lehet igényelni a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség központjaiban. Az APIA arról is tájékoztatta a kedvezményezetteket, hogy az idén folyósítandó állami támogatás literenként 1,572 lej.
Az Agrointeligențának igaza volt a gázolaj – támogatás összegének tekintetében! Március második felében az Agrointeligența – AGROINTEL.RO kiszámította a 2021-es gázolaj – támogatás összegét, és literenként 1,57 lej értéket becsült meg, és most a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) sajtóközleményben megerősítette, hogy számításunk helyes volt, így a gazdálkodók a folyó évre literenként 1,572 lej gázolaj – támogatást kapnak.
„Hangsúlyozzuk, hogy a 409/2021-es kormányhatározat szerint a 2021-es évre az 1.674,55 lej / 1000 liter jövedéki adó (amely a 227/2015-ös törvény által – későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel – elfogadott Adótörvénykönyvben szereplő VIII rész – Jövedéki és egyéb különadók – 1-es mellékletének 12. sorszámánál szerepel) illetve a kedvezményes jövedéki kulcs (amely a 21-es bekezdésnél található) közötti különbség, amelynek értéke literenként 1,572 lej, visszatérítés formában nyújtott támogatásként kerül vissza gazdákhoz” – derül ki az Agrointeligența – AGROINTEL.RO címre elküldött APIA – közleményből.
Az APIA arról is tájékoztatja a gazdálkodókat, hogy a kérelmek benyújtásának határidejét május 4-ig meghosszabbították.
„A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) arról tájékoztatja a potenciális kedvezményezetteket, hogy fogadja a mezőgazdaságban vásárolt és a 2021.01.01. -03.31 (2021. I. negyedév) között felhasznált gázolaj mennyiségekre vonatkozó a támogatási kérelmeket, az 1174 / 2014-es kormányhatározat és az 1727/2015-ös rendelet előírásainak megfelelően, későbbi módosításokkal és kiegészítésekkel. Figyelembe véve azt, hogy a kifizetési kérelmek benyújtásának utolsó napja 2021.04.30, és ez munkaszüneti nap, a benyújtási határidő 2021.05.04-ig (a 640/2014-es EU rendeletének 12. cikkével, valamint a Polgári Perrendtartási Törvénykönyv előírásaival összhangban) meghosszabbodik, hiszen „ha egy támogatási kérelem vagy kifizetési kérelem, illetve egyéb nyilatkozat, vagy bármely igazoló dokumentum vagy szerződés benyújtásának határideje munkaszüneti napra esik, a határidő meghosszabbodik az azt követő első munkanapig”- közölte az APIA.
A kérelmeket az adminisztrátor / törvényes képviselő vagy meghatalmazottja elektronikus úton juttathatja a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség megyei/bukaresti központjához, az alábbi dokumentumok kíséretében:
A növényi ágazat esetében:
a) a gépesített munkákhoz felhasznált gézolaj mennyiségek központosított kimutatása, arra az időszakra, melyre az állami támogatást veszik igénybe, a 1727/2015-ös miniszteri rendelet 9. mellékletében megadott minta szerint kitöltve (későbbi módosítások és kiegészítések);
b) az eladó által a pályázók nevére kiállított üzemanyag-vásárlási számlák / nyugták másolata;
c) a megtermelt gomba mennyiségét igazoló dokumentumok, adott esetben;
d) igazoló dokumentumok, ha a finanszírozási kérelemben változás történt.
Az állattenyésztési ágazat számára:
a) az állattenyésztésben felhasznált gézolaj mennyiségek központosított kimutatása, arra az időszakra, melyre az állami támogatást veszik igénybe, a 1727/2015-ös miniszteri rendelet 9. mellékletében megadott minta szerint kitöltve (későbbi módosítások és kiegészítések);
b) az eladó által a pályázók nevére kiállított üzemanyag-vásárlási számlák / nyugták másolata;
c) az állatok számának / az elért átlagos számának kiszámítása, amelyet a kedvezményezett készített, és amelyet adott esetben állatorvos hagyott jóvá, az 1727/2015-ös miniszteri rendelet 10 mellékletben megadott minta szerint kitöltve;
d) a méhészek által a helyi tanácshoz benyújtott, ideiglenes vagy állandó kaptárok biztosítására vonatkozó kérelem másolata;
e) igazoló dokumentumok, ha a finanszírozási kérelemben változás történt.
A földjavítási ágazat esetében:
a) az öntözésre felhasznált gézolaj mennyiségek központosított kimutatása, arra az időszakra, melyre az állami támogatást veszik igénybe, a 1727/2015-ös miniszteri rendelet 9. mellékletében megadott minta szerint kitöltve (későbbi módosítások és kiegészítések);
b) az eladó által a pályázók nevére kiállított üzemanyag-vásárlási számlák / nyugták másolata;
c) az öntözésre szánt vízmennyiségek központosított helyzete, a 1727/2015-ös miniszteri rendelet 11. mellékletében megadott minta szerint kitöltve (későbbi módosítások és kiegészítések);
d) a kedvezményezett által elfogyasztott víz mennyiségét igazoló vízszámlák másolata / az öntözésre szállított víz mennyiségét igazoló jelentés, amelyet bármely öntözővíz-szolgáltató állított ki;
e) az öntözött területek kimutatása, terményszerkezetek szerint, abban az időszakban, amelyre az állami támogatást igényeltek;
f) igazoló dokumentumok, ha a finanszírozási kérelemben változás történt.
Az APIA szerint minden, másolatban benyújtott dokumentumot el kell látni a „megfelel az eredetinek” kifejezéssel, a támogatást kérelmező ezzel igazolva, hogy a másolatok hitelesek.