• Rólunk 
  • Agrointelligencia

    A támogatások előlegének kifizetése. APIA igazgató: Gazdák, akik hamarabb kapják a pénzt a számlájukra!

    Agrointelligencia Agrointelligencia -

    Azok a gazdálkodók kapják meg a leghamarabb a támogatásokból származó pénzt, akiknek van számlájuk a kincstárnál – jelentette be Adrian Pintea, az APIA vezérigazgatója. A kifizetési ügynökség vezetője azt is elmondta, hogy mely mezőgazdasági termelők vagy állattenyésztők nyithatnak ilyen számlát.

    „Kincstári számlát azon gazdálkodók nyithatnak, akik legalább engedélyezett magánszemélyek (PFA), vagy II – egyéni vállalkozás, korlátolt felelősségű társaság – KFT. Ezekben az esetekben kötelező kincstári számlával rendelkezni. Az egyszerű magánszemélynek is, akiknek semmilyen szervezési formába nem tömörülnek, lehetőségük van bankszámlát nyitni a Kincstárban” – magyarázta az APIA vezetője az Agrointeligența-AGROINTEL.RO-nak adott interjújában.

    Az APIA által az Agrointeligența-AGROINTEL.RO-nak küldött legfrissebb adatok szerint az ügynökség 2021. október 18. és november 8. között a 2021. évi előlegfizetési kampányon belül 1,10 milliárd euró kifizetését engedélyezte 697.603 gazda számára, ez pedig az ilyen típusú támogatásra jogosult mezőgazdasági termelők teljes számának 90,54 százalékát teszi ki.

    Idén a támogatások „rövidebb” úton haladnak a kifizetési engedélyezéstől a kedvezményezettek számlájára.

    Az APIA vezetője szerint a gazdálkodóknak járó összegek idén gyorsabban eljutnak a számlájukra. A legelőnyösebb helyzetben azok a kedvezményezettek vannak, akik számlával rendelkeznek közvetlen a Kincstárnál. „Az APIA, mivel az összegek már a saját számláján vannak, közvetlenül a gazdák számláira utalja át a pénzt. Többé nem kell kérelmet letennünk a minisztériumhoz, ezáltal hosszabb lenne a folyamat” – húzta alá Adrian Pintea.

    A kifizetések azonban november 30-ig folytatódnak, ez lesz az utolsó nap, amikor az ügynökség előleget fizethet. A támogatások végső kifizetése december 2-án kezdődik.